+11 vagy -11???

masszázs..

A randi jól sikerült, kellemesen elbeszélgettünk, kávéztunk, közös ismerősök, közös hobbi adott témát.

Emberem gyógymasszőri végzettséggel is rendelkezik, felajánlotta, hogy ha ilyen irányú szükséget szenvednék, áll rendelkezésemre.

Kapva kaptam az alkalmon, meg is beszéltük az időpontot, hogy masszázs és aztán ágyba kaphatnám a kávémat is.

Nem vagyunk már gyerekek.

Eljött a megbeszélt időpont, értem jött autóval.

Fel van szerelkezve minden kellékkel, de most komolyan, munka neki a masszázs bár nem kétlem, engem másként kezelt.

Kicsit zavarban voltam mennyire kell levetkőznöm, végül maradt a tangabugyi.

Bár letakarta az intim testrészeimet törülközővel és nagyon alaposan átmozgatta az izmaimat.

Meg is állapította, hogy rendkívül jó állapotban van a testem.

Szerintem ez volt az a pont, amikor a testem imádójává vált.

Ezt a napot augusztus 8-át jelöltük meg  kapcsolatunk hivatalos kezdetének.

Azóta nagyon sok minden történt, nem unatkozunk. Karaokézni járunk, együtt énekelünk, sokat táncolunk. Minden hétvégére kitalálunk valami érdekes programot, kirándulunk, voltunk a Pilisi erdőben, a Dunakeszi vadasparkban, Beneveztünk egy intenzív boogie-woogie hétvégére és megtanultuk a rock&roll alaplépéseit.

Most intenzíven gyakorolunk és erősítjük a tánctudásunkat.

Közben a szexuális életünk összehangolásán és aktív működésén dolgozunk 🙂

Eredménnyel 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!